2010. július 21., szerda

Kiállításról


Fejős László képei: fent: Teremtés, alul: Lelki/Anyagi c. képei




Alant az én festményeim láthatóak

Hiányzó


Daimón toronnyal



Daimónok narancslében



Földi angyalok



Hommage a Hieronimus Bosch


A kiállítás megnyitójának szerepében Tasi István kultúrális antropológus és az előadóművész Bakaja Zoltán zenész, költő





Iván barátunk látható a képen. Ő egy mozgékony ember...








Hátul a pultnál Marabu (Szabó László Róbert) beszélget éppen. Igen megtisztelő volt a jelenléte és nagyon örültem, hogy eljött.






Ma volt - akarom mondani tegnap, mivel ma már csütörtök van és éjfél is elmúlt- a kiállításmegnyitó. A Café Magritte-ban Fejős Laci barátom három képpel, én öttel képviseltem az Amrita Csoportot.
A meghívott előadó, Bakaja Zoltán nagyszerű versfordításaival remekelt. Tasi István pedig elmondta, hogy mindenki hallgasson a saját daimónjára, lelkiismeretére, felsőlelkére, és cselekedjen úgy, hogy azzal segíthet másoknak és magának is. Fejős Laci képei kapcsán pedig kitért arra, hogy próbáljunk meg a lelki vonalon haladni és ezt tegyük az életünk részévé. Nagyon örültem, hogy sokan eljöttek a megnyitóra.
A képek innen bátran letölthetők.

2010. július 20., kedd

Meghívó


Mindenkit várunk a holnapi kiállításmegnyitónkra.
Fejős László és Halter András

2010. június 21., hétfő

Tápiószelei Múzeumok Éjszakája

A hétvégén Tápiószelén voltunk a Blaskovich Múzeumban. Folytattuk ez évi tervünket és itt is egy több részből álló képet készítettünk elő az alkotni vágyóknak. A cél az volt, hogy bevonjuk a Múzeumok Éjszakájára érkező vendégeket az alkotás folyamatába. Jó volt látni, ahogy a gyerekek, szülők, fiatalok és idősebbek milyen nagy örömmel és kedvvel festették ezeket a képeket. Ezúton is köszönjük minden kedves résztvevőnek, hogy lelkesen részt vettek az akciónkban. Itt látható az a terv, amit aztán a lelkes látogatók segítségével megvalósítottunk. Címe: Kísértés -avagy Remete Szent Antal megkísértése.A fenti tervet aztán lealapozott farostlemezekre rajzoltuk át: körülbelül 2mx1,5m lett ez a 12 panelből álló darab.

Délután négy óra körül.... A Nagykátai fríz látható itt. Fejős Laci barátom állította össze mindenki örömére.


A ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Leánykarából páran érdeklődnek a képzőművészet iránt.

Gyönyörűen énekeltek...

Sokáig alig-alig érdeklődtek, aztán egy szolnoki testvérpár és még néhányan ellenállhatatlan vágyat éreztek, hogy kitöltsék az üres részeket, s ezzel elkezdődött a munka.




Apukák, anyukák és gyermekeik kapcsolódtak be lelkesen az alkotás folyamatába.









Hát itt vagyunk mi, háttérben a színpaddal.



Anya és leánya, kolléganők, kislányok és királylányok segítettek a festésben.






Bármilyen kérdéssel forduljatok hozzánk: amritacsoport@gmail.com
Videók később...
Érdemes visszanézni!

2010. június 3., csütörtök

KerepesArt

Szónokok

Az elmúlt hétvégén Kerepesen is lezajlott az alkotónap. Azt az egy-két záport leszámítva, ami miatt abba kellett hagyni a munkát, igen kellemesen telt a nap. Az idei koncepcióhoz tartva magunkat, ismét én rajzoltam a tervet, az alkotónapon résztvevők pedig festettek a panelekre. Az elkészült rajz címe: Szónokok. Most körülbelül 2,5x 3 méteres kép született, ami 24 db négyzetből állt össze. Ez az előkészített rajz, amit a kerepesiek megfesthettek. Nagykátán, Fejős Laci barátommal állítottuk össze.

Aztán eljött a nagy nap és jöttek az önjelölt és szakmabeli festők is....A nap végére aztán elkészült mind a 24 tábla:Az alkotónapra három gödöllői művész is érkezett. Közülük Madarász Gergely és Goschler Tamás tiszteltek meg minket azzal, hogy részt vettek az alkotónapon. Bal alsó sarokban, egymás mellett látható a két alkotó egy-egy munkája.

Annak ellenére, hogy hányan hányféleképpen kezelték a témát és festettek a saját egyéni stílusukban, mégis egy viszonylag egységes alkotás született. Szinte minden korosztály képviseltette magát az alkotónapon. Voltak itt 8-9 éves fiúk is, akik piktorkodtak, s a legidősebb alkotó hölgy majd 60 éves volt.
Ezúton is köszönet mindenkinek, aki részt vett a festésben, meg persze a főzésben is, hiszen anélkül erőnk sem lett volna a munkához.

Videók:



Ezen a videón Fejős László, Madarász Gergő és Goschler Tamás festenek ezerrel:



A kész alkotás:



2010. május 1., szombat

KátaArt 2010

Felteszek egy-két képet az előkészületekről és három videót a KátaArt-ról. Sikerült az összes panelt megfesteni. Érdekes kísérlet vette kezdetét azzal, hogy az önkéntes alkotóknak nem csak a színekkel kötöttük meg a kezét (a három főszínt használhatták a fehérrel és a feketével keverve), hanem -ebben az éves projektben minden alkotónapon így lesz- az általunk meghatározott vonalakat tiszteletben tartva kellett valahogyan a saját személyiségüket kibontakoztatni. Hát nem volt könnyű feladat, az biztos. Okunk azonban nem lehetett a panaszra, mindenki megugrotta a lécet.

Az előkészületek:
Végül sok jó alkotás született, de ez az egy, igazán nagy kedvencem:


Videók: